Ahhoz képest, hogy a nyugati túráról visszatérve mindig gyengék vagyunk, ez a mai még egész tűrhető volt.
Több kétes szituáció is volt a meccsen, amiből talán mi jöttünk ki jobban. A két nagyszerű kapusteljesítmény miatt jó kis csörte volt ez, a büntetőknél már csak a szokásosat hoztuk.
A kapuvasak ma nem velünk voltak. Hármat legalább lőttünk.
Én hiányolom Marchenkót a csapatból, remélem minél előbb visszakerül.
A Griffins szó szerint hálószaggató góllal nyert éjszaka:
Nagyjából a hosszabbítás felénél született a gól, de a bírók nem tudták mi van, ezért végignyomták az OT-t. Már mindenki a büntetőkre készült, amikor bejelentették, hogy az bizony gól volt. LOL
Megemberelte magát a brigád, s előbb két emberelőnyös góllal egyenlítettünk, majd a hosszabbításban megnyertük a meccset.
Blashill-nek jár a piros pont, amiért megkeverte a sorokat a 3. harmadra, s ezzel életet lehelt a csapatba. Egyébként egészen szürreális a két PP gól annak fényében, mennyire minősíthetetlen volt az utóbbi időben az emberelőnyös játékunk.
A győztes gól pedig nagyjából Larkin érdeme. Egyrészt ahogy bevitte két Arizona játékos között és gólhelyzetet teremtett magának, másrészt utána már mindhárom játékosuk figyelmét magára vonta, passz DeKeysernek, aki szépen beverte.
Datsyuk 1+2, kb. a Yotes a kedvenc ellenfele a ligába. Egyszerűen fossa a pontokat ezeken a meccseken. Az is pozitívum, hogy Nyquist végre felébredt a csipkerózsika ákmából és fontos gólt lőtt.
Kindl már a Griffins-ben is riogatja a csapattársait és az edzőit. A meccs felénél még 3-0-ra vezettek, de a végeredmény 3-4 lett. 3-3-nál Griffins emberelőny a 3. harmadban, majd egy "csodálatos" keresztpassz a kéken Kindl-től, egyedül ugorhat ki az ellenfél támadója, aki természetesen gólt lő.
Én jelenleg elégedett vagyok ezzel a sorozattal, több mint egy hete úton vagyunk, és meg így is sikerült osszeszednunk 8 pontot. Ha a kutyák ellen nyerünk akkor ez egy nyerő turanak mondható.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Kár, hogy az emberhátrányos egységünk Miller nélkül nem sokat ér. Vele a legjobb 10 között vagyunk, nélküle majdnem ligautolsók - eléggé durva különbség. Mondjuk szerintem ez a 3. gól inkább Howardé.
Meglepően jól kapartunk a 3. harmadban, talán egy pontot megérdemeltünk volna. Az Arizona ellenit valahogy be kell húzni csütörtökön, s akkor ez a túra abszolút elfogadható.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Nem volt szemet gyönyörködtető, de mindenképpen szolid teljesítmény a csapattól. Fontos két pont a holnapi Kings elleni meccs előtt.
Mrazek nagyon jó formában véd, most már egyértelműen ő az első számú kapusunk, még ha ezt Blashill nyíltan nem is deklarálja. A másik dolog: ahogy Ozziék említették a közvetítés végén, Quincey csapatba helyezése már csak azért sem egyszerű, mert a 3. bekkpárunk eléggé összeszedetten és megbízhatóan teljesít.
Sheahan megérdemelte a gólt, ha már az elsőt nem adták meg neki (ordítottam, hogy lőj Larkin, de még szerencse hogy a kicsi okosabb és passzolt). Egyébként nyilván nehéz volt megítélni azt a szitut, de szerintem Torontoban ezt látniuk kellett volna, hogy a korong bent volt: HIVATKOZÁS
Szerk: A mai volt a 27. egy gólos meccsünk a szezonban, a mérlegünk pedig 17-3-7 ezeken a meccseken. Ebben a tekintetben ez ligaszinten a legtöbb és egyben a legjobb mérleg, amiről egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz dolog.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Ahogy az várható volt, Kindl átment waiveren.
Szerk: Szűk egy millióval könnyebbek lettünk a fizetési sapka szempontjából, viszont nincs elég helyünk, hogy Quinceyt aktiválni tudjuk a sérült listáról. További egy milliót kellene valahogy felszabadítanunk. A tervek szerint Q holnap térne vissza, szóval addig további lépésre lehet számítani. Továbbra is bízom benne, hogy nem Marchenko issza meg ennek az egésznek a levét - bár az ő esetleges leküldése még mindig nem lenne elég.
Szerk2: Pontosabban - Quincey can be activated at any time and the Wings will be fine, NHL cap-wise. Any delay is due to an internal cap.
Közben az alapszakasz feléhez érkeztünk. A szezon második felében ennél mindenképpen több pontot kell gyűjteni a rájátszáshoz, ami nem lesz egyszerű, mivel eddig viszonylag könnyű naptárunk volt. A neheze még csak most jön a sok idegenbeli meccsel. Gyakorlatilag minden tekintetben több kell, de leginkább lőtt gólokban és játékban.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! Elképesztően szerencsések vagyunk, valljuk be. Fél percen belül egy Donskoi kapuvas, majd Mrazek kb. kirabolta Wardot, az ellentámadásból pedig rögtön gólt lövünk.
Larkin két olyan zsugát osztott ki itt az első harmadban, hogy még a gép előtt ülve is megtapsoltam. Az egyikből gólt lőttünk, a másikat Sheahan kihagyta.
Miller és Jurco játékra kész, így Nosek visszament a Griffins-be. Szerintem jó volt a cseh srác, jövőre vígan átvehetné Andersson helyét, vagy akár Millerét is.
Pulkkinen leghamarabb január végén térhet vissza.
Quincey likely to be cleared on weekend. Before that happens, Wings need to clear some cap space, Holland said. Wouldn't reveal how much.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.